1. nap

Dévai utazásunk első napja

         Kirándulásunk reggel, 05:45-kor vette kezdetét, amikor a Gábor Dénes Gimnázium előtt gyülekeztünk nagy lelkesedéssel, ha egy kicsit fáradtan is.:) 31-en várakoztunk izgatottan az indulásra a reggeli hideg időben. Bepakoltuk bőröndjeinket a busz csomagtartójába, és elindultunk a magyar-román határ irányába.

Úton Déva felé, meglátogattunk a Wine Princess borpincészetet Ménesen, ahol megtekinthettük, hogy milyen eszközök segítségével és milyen módon lesz a szőlőből bor. El sem tudnánk képzelni, hogy milyen hosszú és bonyolult folyamat is igazán jó bort készíteni. Megmutatták nekünk a pincéket, ahol 10.000 literes hordókban is tárolják, illetve készítik ízletes boraikat. A fehér borokat korszerűen, hűtött erjesztéssel készítik. Mindannyian ámulva néztük a sok-sok borosüveget, amelyek csak megtöltésükre vártak, illetve a borral teli hatalmas hordókat. Megtudtuk, hogy Ménes kiváló talajadottsággal rendelkezik és az adriai éghajlathoz hasonló klíma szülte a borvidék büszkeségeit, a vörösborokat.

         A hosszú utazás után végül 3-kor megérkeztünk Dévára. Itt kaptunk egy kis útbaigazítást, felosztottuk magunk között a nekünk szánt szobákat. Miután felfedeztük négy napi szálláshelyünket, és mindenki elfoglalta a saját ágyát, kipakoltunk bőröndjeinkből. Fél órával később már a Sarmis Hotelben fogyasztottuk ebédünket. Az üres tányérokat hátra hagyva, elindultunk felfedezni Déva és környéke szépségeit, nevezetességeit történelmi, kulturális, de legfőképp idegenforgalmi szempontból. A Téglás Gábor Iskolaközpont tanulói tartottak nekünk idegenvezetést, miképpen mi is tettük, amikor ők ellátogattak hozzánk Szegedre. Így tudtuk, milyen nehéz kiállni egy majdnem teljesen ismeretlen csoport elé, és idegesen, remegő hangon mesélni a különböző látványosságokról, amivel nehéz felkelteni a gyerekek érdeklődését, figyelmét. Balázs Erika, Péterfi Ibolya, Szakács Andrea, Balázs Orsolya, Veres Izabella bemutatták nekünk Déva nevezetes szobrait, a színházat. A színház épületét Steindl Imre tervezte, aki nagy elismerést kapott a magyarországi Parlament tervére is Egy sétálóutcán jutottunk át a Megyeházához. Ez az utca hasonló a Szegeden található Kárász utcához, azonban hosszában és szélességében is kisebb. A fekete holló gyűrűvel a csőrében díszíti a várost több helyen.

         A régi központban található a román tannyelvű Nemzeti Kollégium, amely az egykori Állami Főreáliskola számára 1888 és 1891 között készült épületben működik. Ebben az iskolán jó képességű diákok tanulnak. Az épület felújítás alatt áll.

         Ellátogattunk még Déva egyik református templomába is, ahol a lelkész beszélt nekünk a templom történetéről, illetve hogy itt, Déván lelkesebben járnak templomba az emberek, mint Magyarországon.

         Megnéztük többek között a Magna Curiát és a Városházát. Városnézésünk már a végéhez közeledett, és mi már nagyon izgatottak voltunk, ugyanis ellátogattunk a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz.

         Ezt az alapítványt Böjte Csaba ferences szerzetes alapította 2002-ben elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák támogatására. Az árvaház 30 gyermekkel indult, ma már közel 3000-en csatlakoztak. Erre az alkalomra már mindannyian nagyon vártunk, legfőképpen mi, idegenforgalmi szakosok, ugyanis egy meglepetéssel készültünk az árva gyermekek megsegítésére.

         Az utazás hetében egy 3 napos pénzgyűjtési akciót szerveztünk, amit kisebb-nagyobb plakátok és szórólapok segítségével hoztunk a hanságis diákok tudomására. Két kis dobozkába gyűjtöttük az adományokat, amit iskolánk közös erővel gyűjtött, így végül büszkén mondhatjuk ki, hogy jelentős összeggel járultunk hozzá az árva gyermekek mindennapjaihoz. Az árvaház adományokból él, az elmúlt évben például a magyar állampolgárok ezrei ajánlották fel adójuk 1%-át.  Nevelő mesélt a mindennapokról, kérdezhettünk, láttuk is a vacsorából hazatérő gyerekeket, akik szemükkel számolták, hogy hányan sétálunk be ebédlőjükbe. Szívszorító érzés volt.

Miután bemutatták az árvaházat, vacsorával vártak bennünket, amit maguk a gyerekek szolgáltak fel nekünk. A vacsoránk egy jellegzetes erdélyi étel volt, a túrós puliszka.

A puliszka egy kukoricalisztből készült kásás étel. A magyar, román, erdélyi, szász, bolgár, ukrán hagyományos étkezésben egyaránt megtalálható. Régebben az erdélyi szegény emberek fő tápláléka volt, de ma is sokan fogyasztják. Reggelinél, vacsoránál ez volt a főétel, ebédnél köretként ették. Az elkészítési módja nagyon egyszerű: víz vagy tej mennyiségétől függően a puliszka kemény, félkemény vagy híg lesz.

A vacsora elfogyasztása után elindultunk vissza kollégiumi szállásunkra.  Útközben vendégek voltunk nagyon finom sós, mákos és szezámmagos perecekre, melyeket a fárasztó, de izgalmakban és érzelmekben gazdag nap után örömmel fogadtunk. Megálltunk egy útbaeső boltnál, bevásároltunk, majd kiadós séta után végül megérkeztünk. Mielőtt véget ért volna a napunk még összegyűltünk az aulában, majd fáradtan feküdtünk le, hogy felkészülhessünk a következő nap izgalmakkal teli programjaira.

Határtalanul